logo

SZERKESZTŐ

dr. Pál Károly

SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG

dr. Marschall Marianna
dr. Murányi Zoltán

TECHNIKAI SZERKESZTŐ

dr. Juhász Tibor

7. SZÁM - 2014.12.07.
7. hírlevelünkben az inulin áll a fókuszban. Ezen kívül az egészséges táplálkozásban használható alternatív növényeket mutatunk be, szó esik az egészséges táplálkozás alappilléreiről, és a hírlevélben szereplő alternatív növények gasztronómiai vonatkozásait is tárgyaljuk. Szabályozási rovatunk az élelmiszerekben előforduló egyes szennyezőanyagokra és természetes eredetű ártalmas anyagokra vonatkozó határértékekről, valamint az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő egyes anyagokkal, tárgyakkal kapcsolatos követelményekről tájékoztat. Fogyasztóvédelmi rovatunkban fogyasztóvédelmet érintő jogszabályokkal ismertetjük meg az olvasókat.
(Szerzők: dr. Pál Károly és Nagy Gábor Zsolt)
6. SZÁM - 2014.11.11.
Hírlevelünk 6. számában fókuszban állnak a csípős molekulák (piperin, kapszaicin, gingerol). Az utóbbi időben sokat hallhatunk magyar termékekről, újabb és újabb élelmiszerekről (pl. Csabai kolbász, Pick szalámi, akácméz), melyeket hungarikummá nyilvánítottak. De miért is fontos ez? Az elmúlt években a fogyasztók részéről egyre nagyobb igény alakult ki a magyar és hazai termékek iránt. Ezen igényhez próbáltak meg alkalmazkodni az élelmiszergyártók: a boltokban a termékek csomagolásán számos olyan jelölés volt olvasható, amely magyar származásra vagy hungarikumra utalt, de nem volt egyértelmű a fogyasztók számára. A szakma és a kormányzat ezen változtatott, és nagy előrelépést tett a megtévesztő információk megszüntetésére, tisztázva a magyar termék és hungarikum kifejezéseket, megtöltve ezen kifejezéseket konkrét tartalommal. Hírlevelünkben bemutatjuk mit is jelent a magyar termék és a hungarikum elnevezés. Megismerkedhetünk a Hungarikumok Gyűjteményével, melybe napjainkban is folyamatosan kerülnek be azok az élelmiszerek, ételek, amik Magyarországra jellemzőek és különösen büszkék lehetünk rájuk. Valamint megtudhatjuk, hogyan válhatna a Túró Rudi hungarikummá. Gasztronómiai rovatunkból kiderül, hogy a székelykáposzta hagyományos íze miként lehet a korszerű táplálkozás eleme. A Szabályozási változásokkal foglalkozó részben a különleges minőségű kézműves tejtermékek Jó Eljárási Gyakorlatát mutatjuk be. A Fogyasztóvédelmi rovatban határon átnyúló panaszokkal foglalkozunk.
(Szerzők: dr. Pál Károly és Nagy Gábor Zsolt)
5. SZÁM - 2014.10.10.
Hírlevelünk 5. számában bemutatjuk a rezveratrolt, amelyről sokan azt tartják, hogy a bor legegészségesebb komponense. Kutatási eredményeinkkel foglalkozó rovatunkban a bioszenzorokról általában és az EGERFOOD Tudásközpont bioszenzor fejlesztési törekvéseiről és eredményeiről írunk. Gasztronómiai rovatunkból kiderül, hogy a hevesi disznótoros káposzta hagyományos íze miként lehet a korszerű táplálkozás eleme. A Szabályozási változásokkal foglalkozó részben a megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott kézműves tejtermékekre vonatkozó irányelvekről adunk információt. A Fogyasztóvédelmi rovatban folytatjuk az élelmiszerek vásárlásához adott jótanácsainkat.
(Szerzők: dr. Pál Károly, Bóka Beáta és Szalontai Helga)
4. SZÁM - 2014.09.15.
Hírlevelünk 4. számában bemutatjuk a xilitet, amellyel büntetlenül édesíthetünk. Kutatási eredményeink bemutatása során a „Becsomagolt hatóanyagok” témakört folytatjuk. Az itt részletezett kutatások célja Magyarországon termesztett, jelentős antioxidáns kapacitással bíró gyógy- és fűszernövények (orvosi citromfű, kerti és spanyol kakukkfű), valamint színanyagokban gazdag gyümölcsféleségek (fekete bodza, szeder, cseresznye és homoktövis) kivonatainak és sűrítményeinek mikrokapszulázása és funkcionális élelmiszerekben való felhasználása. A hírlevél 2. számában megjelent cikkünkben összefoglaltuk a növényi kivonatok készítésére alkalmazott módszereket, valamint a mikrokapszulák legfontosabb alkalmazási területeit. Jelen írásunkban bemutatjuk a hat kiválasztott növény legfontosabb bioaktív komponenseit. A legfontosabb bioaktív vegyületek mellett a cikkben számos érdekesség is szerepel. Kiderül, hogy miért emlékeztet a vadon termő citromfű illata a fenyőillatra, mi a közös a molyirtóban, a reuma elleni kenőcsben és a lőporban és miért veszélyes a bodza éretlen termésének elfogyasztása. Gasztronómiai rovatunkban a vegetáriánus kolbász receptjét ismerhetjük meg. A Szabályozási változásokkal kapcsolatos rovatunkban a kézműves termékekkel kapcsolatos további információkat osztunk meg. A Fogyasztóvédelmi rovatban az élelmiszereken szereplő lehetséges, két fajta felhasználhatósági határidőkkel és jelentésükkel foglalkozunk.
(Szerzők: dr. Pál Károly, Jurecska Laura és Patonay Katalin)
3. SZÁM - 2014.08.12.
A harmadik hírlevél bemutatja az aflatoxin előfordulását, hatásait, kockázatait. Olvashatunk arról, hogy miként is kapcsolódik össze az élelmiszerbiztonság az űrhajózással, mit is esznek valójában az űrhajósok. Megismerkedhetünk az asztronauták mindennapi falatjaival, az űrétkeztetés jövőbeli lehetőségeivel és kitérünk a magyar űrétel-kutatás eddigi eredményeire. Gasztronómiai rovatunkból kiderül, milyen a vegetáriánus töltött káposzta. A szabályozási változásokkal kapcsolatos rovatban a kézműves élelmiszerekkel kapcsolatos szabályozásokról adunk információt. A Fogyasztóvédelmi rovatban folytatjuk az élelmiszerek vásárlásához adott jótanácsainkat.
(Szerzők: dr. Pál Károly és Nagy Gábor Zsolt)
2. SZÁM - 2014.07.10.
A második hírlevél bemutatja a koffeint, melyet már biztosan mindenki kipróbált valamilyen formában. A „Kutatási eredmények: a hazai élelmiszerek vizsgálatának eredményei, nemzetközi kutatási és termékfejlesztési irányzatok” rovatban az EGERFOOD-ban folyó kísérletekről, hazai termesztésű gyógy- és fűszernövényekből, valamint színanyagokban gazdag gyümölcsféleségekből készített, mikrokapszulázási kísérletekben felhasználandó kivonatokról olvashatunk. Rövid összefoglalóból megismerhetőek a növényi kivonatok készítésére alkalmas eljárások, a mikrokapszulázás legfontosabb alkalmazási területei a kozmetikai ipartól a gyógyszeriparon át az élelmiszeriparig. Néhány mikrokapszulázási módszert az előnyeivel és a hátrányaival együtt mutat be a hírlevél. A gasztronómiai rovatban a tejszínes-kapros tökfőzelék lisztmentes, borjúpörkölttel ajánlott változatát olvashatjuk hagyományos ízként a korszerű táplálkozásban. A fogyasztói jogokban bekövetkezett változásokról is szerepel információ ebben a számban. A fogyasztóvédelmi rovatban élelmiszervásárláshoz adunk jótanácsokat.
(Szerzők: dr. Pál Károly és Jurecska Laura)
1. SZÁM - 2014.06.20.
Az első hírlevél bemutatja a taurint, melyet energiaitalok, étrend kiegészítők, testépítő-tápszerek tartalmaznak. Az EGERFOOD-ban a hazai élelmiszerek vizsgálata során speciális zöldség- és gyümölcsfajták hatóanyag analízise is folyik, melynek célja új hatóanyag-források kinyerése, a leghatékonyabb extrahálási eljárás kiválasztása, a dúsítási folyamatok optimalizálása. A gasztronómiai rovatban a hagyományos ízek korszerű táplálkozásban való jelentőségéről adunk hírt. A nemzetközi kutatási és termékfejlesztési irányzatok közül a hírlevél ázsiai érdekességeket mutat be. Az élelmiszerjelölés szabályozásában bekövetkezett változásokra vonatkozó információ is szerepel ebben a számban. A fogyasztóvédelmi rovatból kiderül, hogy milyen esetben és hol reklamálhatunk, ha nem megfelelő étellel szolgálnak ki bennünket.
(Szerzők: dr. Pál Károly és Hegyi Zoltán)
Projektazonosító: TÁMOP-4.2.3-12-1-KONV-2012-0025